eurocamino

Odaút – első nap

Vonatozás Belgrádba, majd másnap tekerés a szerb-román határig

Mire Keletibe felkászálódtunk a menetrend szerint 13.05-kor, Prágából Belgrádig közlekedő Avala Eurocityre, már javában 13.10 volt. A menetrendszerű 15 perc várakozás után végre kigördültünk a pályaudvarról, és megindultunk Szerbia felé. 9 óra tömény várakozás várt ránk, amin a Louis de Funés hasonmás, öreg korát jócskán meghazudtoló, szinte akrobatikus mozdulatokkal jegyet kezelő kalauz sem tudott élvezhetővé tenni. A vonaton ismerkedtünk meg két vajdasági magyarral, Zolival és Alexal. Tőlük rövid beszámolót kaptunk az országról, hogy hova is igyekszünk mi olyan nagy buzgósággal. Kiderült, hogy Szerbiában a vasúti sínek egyáltalán nem alkalmasak vasúti sínnek, ezért a vonatok gyakorlatilag nem haladják meg az 50 km/h sebességet, hurrá! Végre kiderült, hogy miért tart 9 órát az út.

Mikor Belgrádban leszálltunk sokatmondó ajánlatot kaptunk egy öreg úrtól. Idézem: „Hello Europeans! Come with me, I offer you a hotel room, close to the station. It is only 40 euros, and it’s the safest place for you…” Nos hát köszönjük szépen, már az elején sokat mesélt az ország. Az estét egy gyors várkörtúra, majd hostel keresés,találás zárta.

Másnap gyors várnézés.

Megjegyzem szerintem nem csak bennem keltett megütközést elsőre a dínó park – tank kiállítás – kosárlabdapálya – fellegvár kvartettje, viszont egy idő után hozzászokik az ember végtire is a Balkánon vagyunk… (vagy nem is)?!

Na mindegy. Belgrádról röviden azt tudnám elmondani, hogy elég nagy város ahhoz, hogy egy óra alatt ne lehessen megtalálni a kiutat belőle, viszont közben az ember nem a szép panorámában, klaszicista, gótikus, román stb. épületekben gyönyörködik, hanem az autószerelő standok (nem vicc, 10 méteren legalább 15 található), kis közértek, ill. betonrengeteg triójában. Eléggé „szocis” város. Bennem nem sok maradandó élményt teremtett.

A Belgrád utáni „hegyeket” leküzdve érkeztünk Szendrő, avagy Smederevoba.

A városban található egy elég impozáns várrom, viszont nem nagyon volt időnk tüzetesebben megvizsgálni. Talán azt megemlítem, hogy a vár ostrománál hunyt el Kinizsi Pál. Na, gyors bevásárlás a helyi multiban, kaja. Majd indulás tovább. „Átúszás” a Dunán. Következik Kevevára, Kovín. Belépünk a történelmi Magyarország területére. Szomorúan tapasztalom, hogy az Árpád kori Keve vár maradványaiban kutyahordák, ill. bűzös sátortáborok őrzik a múlt hagyatékát… De hát igen, lassan kezdem megtanulni a jeligét, amit a vonaton tanítottak velünk, „ez Szerbia, mit gondoltok hová jöttetek?”

A nap utolsó sugarainál érjük el a határt megelőző, több mint három kilométeres, masszív emelkedőt. Sebaj, 120 kilométer után ennyi még pont belefér. Túloldalon a szerb határőr unottan elveszi a papírjainkat, majd tovább enged. Nem úgy a román! Kérdezősködés következik, hova megyünk, mit fogunk és meddig? Tiltott szer, szúró,vágó, kézi,tömegpusztító fegyver akad-e a tarsolyunkban, illetve természetesen elvámolni való van-e ? Ugyan kérem, 19 szál cigaretta már csaknem vámköteles… Nem is, szóval nagy boldogan indulok tolatva a sorompó felé, azt gondolván, hogy rég a magasba emelkedett. Későn veszem észre, hogy 120 fokban hátrafelé nyomom a román állam sorompóját, a határőr meg a fejét fogja. Gyors bocsánatkérés és eliszkolás. 10 másodpercbe sem telik mire az elkövetkező nap 261 kutyatámadásából túléljük az elsőt, még egy jeligét kötelezően bemagolunk „ahh, Románia…!”

Gyors sátorhely keresés, persze sötétben botorkálva. A vicc, hogy az út mellől egy pompás mezőt kinéztünk, ám mikor odaértünk kiderült, hogy a csalitos legalább méretes, ha nem kettő, de akkorra már száz méterre voltunk az úttól, és semmi esetre se akartunk már tovább tekerni, tekintve, hogy 10 óra is elmúlt. Így tehát felállítottuk a sátrat és szunya, holnap nehéz nap vár.

TELJES ALBUM - https://www.facebook.com/eucano/photos/?tab=album&album_id=1147310478623523